Az elején még azt hittem, komolyan lehet venni, a végére már nagyon elbizonytalanodtam ez ügyben. Az még csak kicsit volt zavaró, hogy egy FBI-os rajtaütés alkalmával, mikor mindenkire ezer fegyver szegeződik, az egyik elfogott összevissza mászkálhat, és előhúzhatja a stukkerét simán. Ebből rögtön sejthető volt, hogy ő is tuti a hivatal embere és később a halála is kamu. Persze a Bobby Saint, na ő tényleg meghalt.
Frank (Thomas Jane), a szösziből bebarnult ügynöknek ez volt az utolsó bevetése, hávájdizsinapfény, végre a családjával lehet, ennek örülünk mi is, de Bobby szülei már morcosak,  apukája (John Travolta), a kicsit sem jóindulatú Howard a temetéskor már a kezében is tartja ügynökünk teljes életrajzát, szóval az FBI elég szarul működhet, rólam nem lehetne ennyi infót összehozni ilyen rövid idő alatt, nade mikor az anya (Laura Harring) faarccal közli, hogy az egész családot irtsák ki, és ezt meg is teszik, félreteszem a rosszallásom, mert igazán szívbaj nélkül végeznek ki mindenkit.
Persze Franket is meglövik (na nem fejbe), aztán körbelocsolják benzinnel (nem ám le), de én itt még komolyan akartam venni az akciózást, ami eddig csak-csak sikerült, viszont innentől már csak a makacsságom miatt tudtam végignézni a filmet.
Csak jöttek és jöttek és jöttek a kérdések, hogy ezt így hogy gondolhatták.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy tipikus Ki-duk Kim film ez, a javából, ez persze nem mindenkinek használható információ.

Az alapszitu nem túl ütős, de nem is szokványos: egy 60 éves öreg tengerész egy 16 éves lánykával él a hajóján, a nyílt vizen horgonyozva. Az íjat persze ki ne hagyjam, szóval így hármasban éldegélnek, egészen addig, amíg.. na de kezdjük az elején:

Azt nem lehet tudni, hogy a Lány miként is került az Öreg szárnyai alá, de az biztos, hogy 7 éves kora óta nem hagyta el a hajót. Bár nem némák, de egyikük sem beszél, így mindezt csak a hajóra pecázni járó néptől tudjuk meg, ahogy azt is, hogy az Öreg bizony szerelmes a lányzóba, és amint hamarosan betölti a 17-et, feleségül fogja venni.

A hajóra járók közül nem mind érdeklődik hevesen a horgászat iránt, őket jobban érdekli a csendes 16 éves, ilyenkor a túlzottan érdeklődő, esetleg fogdosni hajlamos egyéneket szigorúan elhessegeti az Öreg, az íjával, sőt, az is kiderül, hogy a Lány is jó céllövő. Az íj azonban nem csak fegyver, hanem zeneszerszám is, furcsa, rekedt hangú hangszer mindkettőjük kezében. Másra is jó még, az odaérkezők időről-időre jóslást kérnek, ilyenkor a Lány felül víz fölé lógó hintájára, és ahogy suhan előre-hátra, szemrebbenés nélkül nézi az Öreget, ahogy az háromszor belelő a hajó oldalára festett képbe, anélkül, hogy őt eltalálná.

Nem lehet megmondani, mikor játszódik, és azt sem milyen országban. Abyrne városa egy külön világ a pusztaságban, éhező emberekkel, akiknek szinte csak a hús az egyetlen élelemforrásuk. Már aki megveheti. A feldolgozóüzemben dolgozik Richard Shanti. Richard Shanti önsanyargató futással vezekel bűneiért. Richard Shanti bűnös, mert el akarja tartani egyre inkább csak megszokott feleségét és imádott lányait. Richard Shanti nap mint nap gyilkol a húsüzemben. Richard Shanti látja utoljára a Kiválasztottak pillantását.

Fej. Szem.
"Isten mindenek felett, áldott legyen a hús."
Szisszenés, csattanás.

Shanti nem eszik húst és azt sem akarja, hogy a családja egyen. Abyrne-ben vallása van a húsnak és a húsfogyasztásnak. A lelkészeknek kötelességük napi háromszor enni a Kiválasztottakból, és tudják jól,  hogy szakmájuk miatt biztos a korai elhalálozásuk. Simonson lelkész kutakodni kezd a férfi múltjában, mikor a gyerekek megbetegedése után látogatást tesz a családnál, hogy felügyelje a húsfogyasztást, és hogy soványok-e a lányok. Simonson furcsa dolgokat talál, ami végül próbára teszi hitét.

Ez a film egy romantikus dráma. Romantikus, de nem azzal a cukormázas, fullasztóan rózsaszín, negédes, nyálkás ízesítéssel. Inkább olyan furán, és a furcsaságokat igazán kedvelem. Az alaptörténet mindennapos: találkozik és szerelmes lesz két ember, akiknek még meg kell küzdeniük a maguk démonával. Van ilyen. De ebben a filmben van más is. Mint minden többletet, ezét is a „hogyan” adja.

A filmet amúgy a színészek miatt néztem meg, hisz a sztori annyira nem különleges, hogy nem is lehet átadni a lényeget egy háromsoros leírásban. Szeretem Jennifer Lopezt a képernyőn, szeretem nézni, a Dalok szárnyánban szerettem meg, de A sejt se volt semmi. James Caviezelt a Frequency-ben ismertem meg, de szerepelt még a Déja-Vuben is, viszont ebben a filmben kedveltem meg nagyon, de hát csak rá kell nézni ;) Nade…

A nő: Sharon Pogue (Jennifer Lopez), rendőr, Chicago utcáin dolgozik. Hogy kemény, az mindenén látszik, ahogy jár, ahogy sört iszik, és ahogy odaüt. Egyedül él, az ember várná, mikor bújik elő egy macska az ágy alól, de ott még nem tart, bár a randizás nem az erőssége, pláne, hogy mindig azzal jönnek elő, hogy lőtt-e már le embert, nem pedig azzal, hogy mentett-e már meg valakit. A családja zűrös, mert nem akarnak tovább látni a szemüknél, inkább preferálják a homokot, és abba dugva fejüket hazudnak önmaguknak is a múltban és jelenben zajló eseményekről.

A férfi: Catch (James Caviezel), az ember, akinek nincsen vezetékneve. Aki hosszú kabátjában, mélabús és néznivaló kék szemekkel, borostásan járja lassan az utcákat.  Furcsa egy figura. Az égve hagyott lámpákkal álló autóban kikapcsolja a világítást, aminek a tulaj persze nem örül. Bekopog a szomszédhoz, mert a zárban hagyta a kulcsát. Nem csukja be maga mögött a lakás ajtaját. Hetente egyszer bevásárol egy mozgássérült hölgynek, aki ilyenkor mindig eltakarja a fényképeket. Felteszi a kérdést, hogy vajon hány ember sétál odakint, akit megmentettek. Kihúzkodja a fiókokat, megnézi a könyveket, felemeli a dísztárgyakat. Nem mond el magáról semmit. Hogy hol lakik, mivel foglalkozik és egyébként is ki ő. A befogadott utcakutyát nem azért hívják Bobnak, mert ő nevezte így el, hanem mert ez volt a neve. Fura egy alak, mondom én. Ismeretlenekre köszön és mosolyog rá az utcán, és megkérdezi, hogy vannak.

Befejeztem ezt a könyvet. Végre.

Nos, aki szereti a szövevényes sztorikat, annak nagyon való ez a könyv. Én elég nehezen bajlódtam vele, a sok olasz név miatt, nagyon kellett gondolkodnom, hogy most éppen kiről is van szó, de ennek ellenére időről időre elővettem a könyvet, és beleolvastam, mert nem bírtam kihagyni a történetet.

A 80-as évek elején a toszkán vidéket felforgató kettős sorozatgyilkosság kinyomozását követhetjük nyomon. Mind a képtelenebbnél képtelenebb ötletekkel előhuzakodó rendőrségi, mind a tényeken, bizonyítékokon és logikán alapuló újságírói nyomozást.
A szálak 1968-ig visszavezetnek, a rendőrség összeesküvés-elméleteket gyárt mindenféle sátánista rituálékról (melyekben fontos szerepet játszik egy mágikus ajtóütköző), hullacserélgetésekről, és ragaszkodnak az álláspontjukhoz még a 21. század elején is. Megdöbbentő, hogy milyen sületlenségeket vesznek készpénznek. De nem hiába, az ügyben érintettek közül sokan jutottak feljebb a szamárlétrán, itt bűnös(öke)t találni, pedofil gyülekezeteket kreálni és lefülelni presztizskérdés.
A nyomozó újságíróhoz később egy amerikai társa is csatlakozik, és mindent összegyüjtve könyvet írnak a firenzei rémről. A hatóság sem tétlenkedik, minden erejükkel meg akarják akadályozni, lesz balhé a sajtószabadság megsértéséből, és olyan is börtönbe kerül, akire nem gondolnánk.
A könyv egészen 2007 végéig követi az eseményeket.

   Ezt a két könyvet kivételesen egymás után sikerült olvasnom, bár nem közvetlenül, de legalább jó sorrendben. (Emlékszem, az Aliens sorozatot a végén kezdtem - igen, én azt is olvastam, sőt a Predator is megvan - volt?- , meg a Rambo is :P) - A sorrend amúgy nem fontos, külön történet a kettő.
Ha jól emlékszem, éppen karajcsont alkalmából nézegettem mindenféle fotókkal teli kiadványokat, amikor a kezembe akadt "A halál angyala". Miután telepakoltam a kosaram, csak visszamentem. Háromszor. Végül győzött a vágy :)
   És nagyon nem bántam meg!! Mostanában könyvet is csak kritika alapján érdemes venni, mert nem olcsók (jó, lehetnének drágábbak is), ezekből nem lehet 299 Ft-ért kikapni egy jó darabot a sarki boltban. Úgyhogy szerencsém volt!:) Akkor a könyvek:

Ami azonos mindkét könyvben, hogy ugyanaz a bagázs nyomoz:
- a magyar származású pszichodoki: Laszlo Kreizler, aki maga is egy érdekes eset, de nekem pont emiatt jött be
- Mr.  Moore, a sűrűn ittas újságíró, összeköttetésekkel - az ő szemével éljük át az első történetet
- Sara Howard, a városi rendőrség első női alkalmazottja, aki titkárnőnek álcázva bonyolódik az első ügybe
- az Isaacson testvérpár (rendőrök), akik szeretik az újfajta bizonyítási és nyomozói módszereket kipróbálni, sűrűn kukkantanak a mikroszkópba
- "Csöves" Stevie, az egykori kisstílű fiatalkorú bűnöző, akit Kreizler karolt fel, és bár felhagyott régi életmódjával, időnként mégis feltör egy-két zárat - a második történet az ő "tollából íródik"
- Cyrus, a nagydarab csendes néger, szintén Kreizler pártfogoltja, időnként zongorázik, időnként meg még nagyobb :)

A Művészetek Házába azért érdemes járni, mert a jegy ára 450Huf, és itt is adnak jó filmeket, bár ki kell várni, a vászon nem túl nagy, néha zúg az egész film, vagy épp az első pár percet hang nélkül kezdik vetíteni (még jó, hogy volt felirat), de ezek engem nem zavarnak, mert 1090-et nem vagyok hajlandó adni 2 olyan óráért, amit lehet, hogy meg fogok bánni. A 450Huf éppen jó összeg arra, hogy szélesvásznon tudja meg az ember, hogy meg akarja-e venni a múvit. Igen, én szeretem megvenni, ha tetszik ;P

Na és akkor a filmről. Nem kritika lesz, leírom az elejét, az izgibb részig, úgyhogy mondhatni SPOILER jön, de igazából mégsem, mert csak bővebb leszek egy 3 soros tájékoztatónál, ami alapján nem feltétlen döntöttem volna a megnézés mellett. Sokkal inkább hatott rám a jelölések sora és a szereplők (bár mindez még nem garancia, de a lepényhal meg utoljára:), no meg szeretjük a true story-kat.